A történelmi narrációhoz kapcsolódó kortárs nézőpontok egyértelműen jelzik azon hangok és történetek inklúziójának szükségességét, melyeket marginalizált és hallgatásra kényszerített a hivatalos, domináns történelem. Ehhez hasonlóan a fordítástudomány kutatásai is egyre inkább hangsúlyozzák a tényt, mely szerint a fordító hangja nem tűnik el nyom nélkül a lefordított szövegből, amit olvasunk. A szavak és kifejezések kiválasztása, a stílusbeli preferenciák, az ideológiai feltevések és a finom közbeavatkozások a részletezésekben, magyarázatokban és az egyik nyelvről a másikra történő transzfer okozta veszteségekben, mind hozzájárulnak a hang kivetítéséhez, mely árnyalja és életet ad a szerzőnek egy különböző nyelven. Ez ugyanúgy igaz a történelmi események és feljegyzések narrációira is. A történelem narrátorai, kutatók és fordítók az évek során mindannyian próbálták elbeszélni a Roma történelem nagy részét a nyilvánosság számára, többnyire azonban pont a romani emberek részvétele nélkül. Ám az írni-olvasni tudás és az oktatás fejlődésével ez is lassú változásnak indult.

Vannak figyelemre méltó példái a romani hangoknak, akik már javasoltak cseréket a jelenlegi, történelmi eseményekkel kapcsolatos terminusokra, melyek a romani közösségekkel függnek össze. A korai romani történelemmel kapcsolatban például a nyelvész, Ian Hancock négy romani nyelvű terminust javasolt a történelmi időszakok elnevezésére a romani migrációhoz kötődően, hisz ez az egyik alapvető egység a közösségek etnikai identitásának létrejöttében. A névadást nem lehet alulértékelni. Hasonlóan a módszerhez, ahogyan más nyelvek befogadnak idegen szavakat azért, hogy kultúra-specifikus eseményekre és a történelem mérföldköveire utaljanak velük, nincs okunk azt gondolni, hogy ez másképp lenne a romani nyelvben sem. Éppen ezért, amikor elbeszéljük (és lefordítjuk) a romani történelmet, átvehetnénk például az O Teljaripe terminust, utalva az indulásra Indiából, ahogyan az O Nakhipe az Ázsiából Európába történő útra utalna, az O Aresipe a Bizánci Európába való megérkezést, az O Buxljaripe pedig a nyugat felé vándorlást jelentené. További példaként következhetnek az alábbi események, melyeket a romani emberek tapasztaltak meg a saját közös történelmük során: az elnyomás időszaka Moldáviában és a Havasalföldön, a romani elnyomás jogi eltörlése az említett fejedelemségekben 1855-ben (1842) és 1856-ban (1847), illetve a nácik általi romani fajirtás a zsidó holokauszt alatt (Shoah héberül) a második világháborúban. Ezt a három periódust Hancock a következő romani fogalmakkal illeti: Rrobija, Desrrobireja, és O Baro Porrajmos. Végül az irodalmi művek is gyakran egészítik ki az egyes népes történelmi narratíváját. Két nagyon jól ismert romani író, Lakatos Menyhért (Magyarország) és Matéo Maximoff (Franciaország) is beszámol ezekről a kollektív romani tapasztalatokról a történelmi regényeikben: Füstös Képek (19759, Le prix de la liberté (1996).

Irodalomjegyzék:

Hancock, Ian (2002), We are the Romani people. Ame sam e Rromane džene, Hertfordshire: University of Hertfordshire Press. Interface Collection, coordinated with Centre de recherches tsiganes, Paris.

Patrin, "Timeline", retrieved on 4 Sept 2011 at http://www.reocities.com/~patrin/timeline.htm